Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
FRISSEK & HÍREK

KÖLTÖZÉS

2011.01.11. 17:37, Rika-chan

Sziasztok! Az oldalunk elköltözött, és ez az új lap ^^ Remélem elnyeri tetszéseteket. Nekem jobban tetszik, mint az előző :P Nos, de mivel is járt a költözés? Most meg tudhatjátok:

  •  új design {megint xD}
  •  minden elit csere kapott új ikont, valamint Clau-chan oldalai, és az aloldalaink is {ja igen erről jut eszembe az aloldalak átmenetileg, kb. 1 hétig karbantartás miatt szünetelnek}
  • EZENKÍVÜL:
  •  új képek kerültek: a fogalmakhoz, a riválisokhoz, a háziállatokhoz, a 10ok hogy miért nézd az animét cikkhez, és a chibi és SD cikkhez 
  •  került kép {mert eddig nem volt xD}: az epizódsimertetőkhöz, a kirari vagy kilari című cikkhez
  •  3., 5. opening, 4. ending és 12 másik videó került fel a médiába
  •  12 db meghallgatható zene
  •  epizódcímek kipótlása
  •  a mangának mostmár van képnézegetője, a jobb olvasás miatt
  •  3 db animáció
  •  13 db leválpapír
  •  minden fan club tag kapott tagkártyát, akinek eddig nem volt
  •  52 db fan tábla került még a fan club hoz
  •  műsorlista kibővítése szept. elejéig
  •  2 db szinező az extrákhoz
 

Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.