Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
FRISSEK & HÍREK

VÁRHATÓ

2011.06.22. 10:45, E
^^

Sziasztok! Ma még rohangálok egy kicsit ide-oda, de délután hozok pár új részt, és ha minden igaz az ikon bázis, és a letöltések is kész lesznek ma :)

EZAZ :D

2011.06.19. 16:25, E

Sziasztok!
Végre megvan az érettségim ^^ Ennek örömére ma estig itt ülök a gépnél, és dolgozok a frisseken ^^ Majd kiírom folyamatosan ami felkerült ;)

ONLINE RÉSZEK

2011.06.16. 20:17, Rika-chan

Sziasztok!
Ma elkezdtem a videókat feltölteni a youtube-ra és az új indavideo felhasználó fiókra. Eddig tudom nem sok, még csak az első rész van fent. De ma igyekszem feltölteni még egy jó pár részt, és videót. Addig a többi sem érhető el. A jövő héten fent lesz az összes eddigi videó, és a részek mostmár kibővülnek az 51-ig :)

ÚJ DIZI :)

2011.06.15. 21:47, Rika-chan

Sziasztok!
Igaz, majd csak pénteken vizsgázok, és majd csak vasárnap délutántól tudok neki kezdeni jobban az átalakításnak, azért az új dizit feltettem, ha már egyszer kész van. .... cikk folytatásáért katt :)

7 NAP MÚLVA ...

2011.06.10. 10:15, Rika-chan

Sziasztok! Mivel ez nem a Kör című film, így nem kell megijedni :D 7 nap múlva nem más történik, mint újra kinyit az oldal :) Vagyis nem pont akkor, hanem akkor kezdődnek a kisebb átalakítások, fejlesztések :) Sok-sok meglepetéssel ^^

VÉGRE :D

2011.06.07. 09:57, Rika-chan

Sziasztok! Jöv. héten lesz az a nyavajás szóbeli érettségi, amire még mindig nem tudok szinte semmit... xD De a lényeg, hogy utána végre ráérek, és tényleg lesz valami az oldalon :) Úgyhogy már csak egy hetet kell várnotok, meg azt a kicsit ameddig elkészülök a meglepikkel :) Szerintem jó lesz ^^

ÁTMENETILEG ...

2011.05.23. 17:48, Rika-chan {szerk.}

Sziasztok! Az aloldalakat átmenetileg kikapcsoltam, így nem üzemelnek :

  • galéria
  • letölések
  • ikon bázis
  • manga olvasó
  • fanart képtár
  • stb (ilyen nem biztos, hogy van, de most nem jut eszembe, hogy működtetünk-e még valamit külsős oldalról)

Valamint hamarosan a megnézhető részek is szünetelnek majd, ugyanis új felhasználó fiókra töltöm át őket az indavideón.

Erre karbantartási okok miatt van szükség, sietek majd elkészülni vele... Türelmeteket kérem ... Higyjétek el, a végeredmény biztos tetszeni fog nektek. :]

EGYESEKNEK VAN POFÁJUK...???!!!

2011.03.17. 16:14, E
FELHÁBORÍTÓ AZÉRT ...

Sziasztok! Kezdésnek, köszönjük azoknak akik (annak ellenére, hogy az oldal időhiány miatt átmenetileg nem fejlődik semerre) azért jönnek az oldalra, hogy MEGNÉZZÉK a tartalmat, és vannak akik meg AZÉRT, HOGY ELLOPJÁK! NEM SÜL LE A POFÁJÁRÓL A BŐR??? Clau-chan sokat dolgozik a cikkeken, és erre tessék van pofája lemásolni egyeseknek, és kitenni a saját oldalára mindenféle engedély, és kérdés nélkül, és még a forrás sincs kint! Hát azért áljon már meg a menet! Mert az mindegy lenne, ha valami wikipediásat másolj, azt másolja, elvégre mi is onnan szedtük (és kiírtuk, hogy onnan van!), de hogy az oldal saját tulajdonát?! Csak azt nem értem, hogy annak mi értelme van ha lopkodnak? Nem egyedi oldalt kellene létrehozni?? Mi is előbbre lennénk lehet, ha csak szépen ctr C + ctr V... de mi BECSÜLETESEN szedjük össze az információt! Úgyhogy 'kedves szerkesztő' ha mégegyszer idetolod a pofikádat, és esetleg a másoláson kívül kultúrálnád a hülye paraszt fejedet remélem ezt is elolvasod, és **gyorsan leszed a cuccokat a kicsinyke oldaladról! Az az egy szerencséd van, hogy nem gp-n szerkesztett mert úgy töröltetném az oldalad mint a huzat!! Ezért utálom én az ilyen semmire kellő sablon rendszerű lapokat, mert sok a lusta lopkodós ember, akinek sem stílusa, sem semmilyen ízlése nincs, és még lapot se tud szerkeszteni, de azért mások munkáját ellopja... most bántam meg, hogy visszaköltöztónk a gp-re.. lehet Clau, hogy a html neked nehezebb, és az is lehet, hogy sokkal kevesebben néznék, de az a kevés legalább azért jönne, hogy nézelődjön, nem pedig hírdetni, és lopni... ha esetleg olvasod amit kiírtam gondolkodj el azon h ne tegyük-e vissza html-re a lapot ^^". Szerintem megérné... mert így ameddig nincs időnk csinálni előbb utóbb azt vesszük majd észre, hogy a teljes oldalt lelopták ... xD Elnézést ha esetleg ez valakinek sértő kiírás (kivétel ha a lopóskánkat sérti), de ezt muszáj voltam leírni. Nah bb, majd jövök valamikor... most ideges vok....

ui: majd elfelejtettem, a kisdíszpintyünket, a Riválisok és a 3D cikket másolta... és kiscsillag benézted, mert ez nem wikipédiás volt, hanem Clau-chan írta .... és sokat dolgozott vele ...remélem eltörik a kicsiny kezed :P

http://kilari-nevelde.mindenkilapja.hu/html/21338241/render/rivalisok

http://kilari-nevelde.mindenkilapja.hu/html/21338241/render/rivalisok#/html/21338228/render/3d

:)

2011.02.14. 15:55, Clau-chan & Rika-chan

Sziasztok!

Mindenkinek boldog valentin napot kívánunk! :)

KÉSZ AZ ÁTALAKÍTÁS

2011.01.17. 19:28, Rika-chan

Sziasztok!
Végre kész vagyok az oldallal, már csak az aloldalak vannak hátra :) Azok is meglesznek a héten remélem, legalábbis igyekszem ;)


Clau-chanom!!!!!!! Gyere már msn-re pls, mert kérdeznék valamiiiiiit :D

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre