Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
FRISSEK & HÍREK

MANGA 1. FEJEZET LETÖLTÉS

2011.01.11. 16:39, E

Sziasztok! Clau-chan kész lett a manga 1. fejezetének fordításával, ezért ma azt feltettem a letöltésekhez :) Mára ennyi mivel nincs több időm :S Holnapra viszont várható zeneletöltés, és manga online olvasás is :)

HÁZIÁLLATOk

2011.01.11. 16:38, Clau-chan

Sziasztok! Ma kész lettem a Manga 1. kötet 1. fejezetével, tehát, ha minden igaz, akkor holnap már lehet Online-ban olvasni *__* Emellett ma megírtam egy cikket, a Háziállatokat. Az animében majdnem minden karakternek van egy háziállata, ezért emeltük ezt ki egy külön részben ^_^

MANGA

2011.01.11. 16:37, Clau-chan

Sziasztok! Tegnap nem jelentkeztem, mégpedig azért, mert tegnap is és ma is a Mangát fordítottam. Tegnap átjött a barátnőm, aki letette a nyelvvizsgát, de még így sem lettünk teljesen készen vele *_* Viszont egész jól haladok, már nincs sok hátra az 1. fejezetből =) És ha Rika-chan hazaér, és ha addigra el is készülök vele, akkor fel is lesz töltve *..*

3D

2011.01.11. 16:36, Clau-chan

Sziasztok! Ma megírtam egy cikket, ami a 3D-ről szól. Ugyanis a Kirarin Revolution a 103. résztől átvált 3D-s animációba. Mindjárt keresek hozzá egy kis részletet a neten, amit beteszek a modulhoz. Szerintem a sima részek jobbak, vagyis nekem jobban tetszenek a rajzolt részek *_*

KIRÁNDULÁS

2011.01.11. 16:35, E

Sziasztok! 5-6-7.-én kirándulni leszek, ma pakolok, szóval legközelebb 8-án leszek :) Addig tőlem nem lesz friss, de Clau-chan biztos hoz majd nektek valamit, ha ráér:) Valamint amint említette fordítja a mangát is, azt 8-án fel is tesszük majd (az 1. fejezetet), ha akkora meglesz vele. ^^

MANGA FORDÍTÁS

2011.01.11. 16:34, Clau-chan

Sziasztok! Két napja belekezdtem a Kirarin Revolution Mangájának a fordításába. Úgy gondoltuk, hogy ha meglesz, akkor feltesszük, és Online lehet majd olvasni, valamint le is tölthetitek majd (de csak saját használatra). Tehát elkezdtem az első kötet első fejezetét, remélhetőleg holnapra meg leszek vele *..* Rika-chan most elutazott osztálykirándulásra, és a Manga csak akkor lesz feltéve, ha ő visszatér ^_^ Addig is türelem =)

AVATAROK

2011.01.11. 16:33, E

Sziasztok! Mivel mindkét nap avatarokat csináltam, ezért a frisst egybe írom ki. Összesen kb. olyan 10-15 avatart hoztam. Valamint a 10 ok, hogy miért nézd az animét c. cikkhez hoztam képeket.

RIVÁLISOK

2011.01.11. 16:31, Clau-chan

Sziasztok! Most hogy elmúlt éfjél (vagyis már 1 óra is elmúlt), megjött a kedvem egy új cikkhez. Megírtam a következő cikket, aminek a címe: Riválisok. Itt megtudhatod, kik azok, akik mindenképpen tönkre akarják tenni Kirari karrierjét. *..*

DALSZÖVEGEK, KÉPEK, LETÖLTŐKÖZPONT

2011.01.11. 16:30, E

Sziasztok! Ma felkerültek a dalszövegek, aki gondolja nézze meg őket. Valamint pár képet tettem fel a galériába is. Ezen kívül üzemel a letöltőközpont is, még ugyan nem sok minden van fent, de igyekszünk majd folyamatosan feltenni mindent. {persze ahogyan az időnk engedi majd}. A galéria az animéből "kifényképezett" képeket fogja főként tartalmazni. Részenkét olyan 10-20 képet. Valamint az openingek, endingek, és a Kusumi Koharu szereplésével készült videókból is fogtok képeket találni. A letöltőközpontban a mangát, a részeket {szinkronos, és feliratos is}, az animében előforduló zenéket, videókat, valamint háttérképeket találhatok majd.
 

VÉGRE KÉSZ VANNAK A MODULOK

2011.01.11. 16:28, E

Sziasztok! Ma végre készen lettek a modulok, be van linkelve minden stb. Valamint elkezdtem megcsinálni a galériát, és a letöltőközpontot. Ezek hamarosan elérhetőek lesznek. Valamint megvannak az oldal első cseréi :) Nézzetek be hozzájuk is!

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.