Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
EPIZÓDCÍMEK

 

Epizódcímek

  1. Kilari! A sztár-forradalom!
  2. Meghallgatás a Ships-nél
  3. Juhé! Előre a reklámszerepért
  4. Jaj, ne! Az apu nem engedi!
  5. Hihetetlen! Az első munka!
  6. Hello, hello! Tanuljunk sztárságot!
  7. Kornyikálás! A nagy zenei kihivás!
  8. Jaj, ne! Az első élő fellépés!
  9. Tádá! Arashi, az illúzionista
  10. Jaj, de izgi! Irány a sztársuli!
  11. Megáll az ész! Én leszek a hősnő
  12. No! A drámai randevú
  13. Cupp! A fantasztikus csók
  14. Talán szerelem? Összecsapás a SHIPS-sel
  15. Talán szerelem? Kilari az élre tör
  16. Hajrá! A könyörtelen meghallgatás
  17. Csobbanjunk. Sztárok a strandon
  18. Vakáció Sayakával és Mikuval
  19. Segítség! Kísértetek a szállodában!
  20. Hazatért a bátyjám
  21. Kezdődik a sztárok harca
  22. Csók és esküvő
  23. A titkos ruha
  24. Szerelmes dal, és a tenger
  25. Szerelmes tüzijáték
  26. Kávé, Narancs és Öcsi. Mit rejt a múlt?
  27. A sztár, akinek be nem áll a szája
  28. Kávé, a sztár
  29. Pánik! A sztárok is írnak dolgozatot!
  30. Az iskolai fesztivál
  31. New York, a szerelem útvesztője
  32. Miau! Tina és Kilari, a forradalmi páros
  33. Félrepillantás! A tenger és egy színésznő lelke
  34. Hiró! Szerelmes séta a nagyival!
  35. Tűz! Kilari a rendőrkapitány, kontra X, a fantomtolvaj
  36. Ki lesz a Kisállatok királya?
  37. Kasumi! Hamupipőke a tavaszi szélben
  38. Vallomás!? A SHIPS szülinapja!
  39. A szupersztárok dalviadala!
  40. Ég veled Kávé! Még találkozunk!
  41. Aoi és Kilari! A különleges koncert!
  42. Rózsaszín! Kilari a Kaja-Rainger!
  43. Rákok! Arashi nagy mutatványa!
  44. IQ! Kilari és a kis zseni!
  45. Kávé a csodák porondján
  46. Jaj, Teki! Felbomlik a SHIPS?
  47. Erina, a bandavezér
  48. Kilari és Akane! A csodálatos curry verseny
  49. Kilari galaktikus tánca
  50. Országos turné! A hófödtetájon lángoló szerelem
  51. A Gyémánt Sztár Királynő
 

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)