Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
10 OK, HOGY MIÉRT NÉZD AZ ANIMÉT

 

10 ok, hogy miért nézd az animét

1. KIRARI

Először is itt a főszereplőlány, Tsukishima Kirari. Nagyon édes és aranyos lány, akit nem lehet nem szeretni. Legnagyobb álma, hogy Seijivel lehessen, és sztárrá váljon, amit mi figyelemmel kísérhetünk. Amikor kaját lát kivetkőzik magából, és szó szerint el kezd "zabálni". Már csak miatta is érdemes megnézni az animét, de persze nem ez az egyetlen ok.

2. SHIPS

A jelenlegi leghíresebb új felfedezett fiúbanda a SHIPS, aminek tagjai Seiji és Hiroto. Seiji egy nagyon aranyos és kedves fiú, ellenben Hiroto kicsit nyers és durva. Hiroto az elején nem kedveli Kirarit, mindig piszkálja, ellenben Seiji már a kezdetektől rendesen bánik vele. Később Kirari mindkét fiúval nagyon jó barátságba kerül, és karrierje elején a SHIPS-esek nagyon sokat segítenek neki.

3. ÁLLATOK

Majdnem minden szereplőhöz tartozik egy kisállat. Általában teknős, kutya vagy macska. Kirari legjobb barátja, a cicája, Kávé. Érdekes, hogy itt az állatok külön életet élnek. Például Kávé elvégezte a Macskavölgyi Egyetemet, és benne volt a macskaújságban is. Emellett nagyon ért a matekhoz, és kiválóan tud angolul is.

4. SZERELEM

Az animében rengeteg érzelem van. Kirari azért akar sztárrá válni, hogy szerelme, Seiji közelébe férkőzhessen, és a világa részévé váljon. Seiji érzésein nemigazán lehet kiigazodni. Egyszer úgy tűnik viszonozza Kirari érzéseit, máskor pedig, mintha teljesen hidegen hagyná a tény, hogy Kirari szerelmes belé. Kirari közben rádöbben, hogy kezd beleszeretni Hirotoba is. Hiroton a későbbiekben viszont tisztán látszik, hogy annak ellenére, hogy sokat piszkálja Kirarit, ő is beleszeretett. Vajon végül kit választ Kirari?

5. RIVÁLISOK

Mint minden Idol animében, itt is vannak rivális sztárok, akiknek az a céljuk, hogy tönretegyék Kirari karrierjét. Itt 4 riválist lehet kiemelni. Az első Ogura Erina. Erina gyerekes trükköket vet be hősnőnk ellen, amik általában csődöt mondanak. A kemény ellenfél Todó Fubuki, aki már egy befutott sztár, és ő az egyetlen olyan rivális, aki tiszta játszmában és saját erejéből akarja legyőzni Kirarit. Az egyetlen aki fizikailag is veszélyes ellenfél, az Amakawa Izumi, aki teljesen bele van esve Hirotoba, és emiatt akarja leigázni Kirarit. A 4. ellenfél Minami Akane, aki egy bábunak is mondható. Főnöke minden parancsát szó nélkül végrehajtja, és emiatt minden erejével azon van, hogy tönretegye Kirarit. Vajon valamelyik riválisnak sikerülni fog legyőznie Kirarit?! 

6. VICCES JELENETEK

Az anime műfajához a vígjátékot is írhatnánk, ugyanis nincs olyan rész, amiben ne lenne egy vicces beszólás, vagy egy vicces jelenet. Ezek általában akkor jelentkeznek, amikor a főhős úgy látja, nem tudja elvégezni a feladatot, és ekkor a kisállatkák közbelépnek. Ezekből vicces és aranyos jelenetek születnek. Vagy amikor egy rivális keresztbe akar tenni Kirarinak, és az fordítva sül el, főleg Erina esetében. Ezekből is vicces szituk kerekednek. 

7. CHIBII

Az anime elég sűrűn átvált chibibe. A chibi jelentése "kicsi" vagy "törpe". Erre még az SD-t (Super Deformed) is szokták használni. Ez jelen esetben általában akkor fordul elő, ha az egyik szereplő nevetséges helyzetbe kerül, vagy egy vicces jelenetnél. Néha akkor is átvált chibibe, amikor Kirari elkezd "zabálni". De amikor Seijivel beszélget, akkor is sűrűn előfordul a chibi használata.

8. 3D

Az anime a 103. résztől átvált 3D-be. Ez először nagyon furcsa lesz a rajongók számára. Számomra is nagyon furcsa volt, amikor megnéztem egy részletet, ugyanis a grafika is eltér a megszokottól. Hát nekem nem igazán jön be a Kirarin 3D-ben, de ettől függetlenül lehet, hogy neked tetszeni fog.

9. ZENE

Az animében a legtöbb szinkronhang, akik sztárkaraktereknek adják a hangukat, a való életben is sztárok. Tehát Kirari hangján egy japán énekesnő Koharu Kusumi szólal meg, illetve énekli a dalokat. Az openingeket és az endingeket is ők éneklik, és érdekesség, hogy ezekbe bele-bele iktattak az igazi klippből is egy-egy részletet. A Kirarin zenéje nagyon jó, fülbemászó. Vannak viccesebb, bohókásabb számok, és vannak lassú szép számok is. Szerintem nagyon jók, nekem eddig a Koi Kana a favoritom.

10. IDOL

A Kirarin Revolution egy idol anime. Az idol animéket nagytöbbségben lányok nézik. Szerintem nagyon jó a története, és mivel tele van vicces jelenetekkel nagyszerű kikapcsolódást nyújthat nekünk egy fárasztó és hosszú nap után. Ha neked tetszett a Kaleido Star és a Nana (a Nana csak félig idol-anime O. Nana miatt), akkor ezt az animét is imádni fogod. Vagy ha nem imádni, de kedvelni biztosan. Fiúknak nem igazán ajánlom, őket nem hiszem, hogy lekötné Kirari bohóckodása Kávéval.

 

Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ●「ΒΛSMΛIW」 ● FANTASY SZEREPJÁTÉK ● EGY SZIGET + 24 MÁGUS ● FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!    *****    Rendelj bármilyen asztrológiai elemzést,júniusban Te mondod meg,hogy mennyit szeretnél érte fizetni!Várlak az oldalamon!    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    Egyetemistáknak kiemelt lakások eladóak. www.simonyiingatlan.hu Debrecen eladó kiváló lakások. www.simonyiingatlan.hu    *****    NÁLAM NINCSENNEK AKCIÓK, MINDEN ASZTROLÓGIAI ELEMZÉS "BECSÜLET KASSZÁS", A KONZULTÁCIÓ ÉS OKTATÁS INGYENES.    *****    **** Nokedli-lapja****Családi magazin****18-98 éves korosztály mindent megtalál itt, játékoktól a hírekig*****    *****    KÜLÖNLEGES AKCIÓ A CSILLAGJÖVÕ OLDALON JÚNIUSBAN.TE DÖNTHETED EL MENNYIBE KERÜLJÖN A HOROSZKÓP MEGRENDELÉSEID ÁRA!    *****    Minden héten anime/managa hírek , minden nap Anime ajánlók , Mondocon hírek. Itt nem fogsz unatkozni!! :)