Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
FRISSEK & HÍREK

BEPÓTOLTAM AZ EDDIGI ELMARADÁSAIMAT xD

2011.01.11. 17:24, Rika-chan

El voltam maradva pár dologgal, úgyhogy most azokat csináltam meg. A várakozóban lévő cserék kaptak képet. Elfogadtam a versenyjelentkezéseket, és mindenki átkerült a résztvevőkhöz. A fan clubba jelentkezőket is áttettem a tagokhoz, és mindenkinek megcsináltam a kártyáját is:

 

KOI HANABI - LETÖLTÉS

2011.01.11. 17:23, Rika-chan

Hoztam nektek a Koi Hanabi videó letöltését. Mára csak ennyi dolgozom tovább a mangán. A fordítás még hagyján xD De tegnap az a hülye adobe flash cs4 nem igen akarta az igazságot -_- de igyekszem azt is megcsinálni :D

ONLINE MANGA

2011.01.11. 17:21, Rika-chan

Nos, gondolom észrevettétek, hogy a manga olvasása {és letöltése is} regisztrációhoz kötött. Az olvasás azért, mert sokat dolgozunk a fordításon, és hát nem szeretnénk ha másol is fent lenne. Nos ... gondolom azt is észrevettétek, hogy a galériából a képek nem lementhetőek. Ennek oka, hogy egy flash-ben vannak benne. Na de hogy is jönnek ezek a mangához?? Tegnap megkaptam, hogy csinálhatnék valami rendes képnézegetőt a mangának. Ígyhát csinálok egyet. Egy a galériához hasonló flash programot, mert abból nem tudjátok lementeni. Akinek kell a gépére, mert esetleg ott szivesebben olvasná, annak regisztrálnia kell és letölteni.

Nos, akkor a mára kitűzött terveim:

  • megcsinálni a flash nézegetőt a mangának
  • beletenni az 1. fejezetet - plusz levenni az online olvasásról a regisztrációt
  • elkezdeni fordítani a 2. fejezetet

Terveink szerint minden héten hoznánk nektek egy új fejezetet a mangából. {Persze csak jövőhéttől, mert egy nap alatt nem tudunk lefordítani egy egész fejezetet, így ezen a héten már nem hozunk újat}

Nos hát, akkor ha megvok valamennyivel, akkor kiírom ;) Jah, meg igyekszem ma legyártani a tag kártyáját is a fan club új tagjának :)


Másik új 'project' lenne az anime feliratozása. Ennek gyorsasága Clau-chanen fog múlni, ugyanis ő tud feliratot égetni. Annyiban viszont rajtam is múlik, hogy meg kell szereznem a részeket mindenféle másnyelvű felirat nélkül xD Nah, de nem húzom itt tovább a drága időt, hanem megyek dolgozni a mangán :)

HÍRDETÉS

2011.01.11. 17:20, Clau-chan

Én meg hírdettem a versenyt ezerrel >...< Másik oldalamnál, az összes cserémhez betettem, így reméljük minél többen jeletkeznek majd rá =)

BARARAIKA

2011.01.11. 17:20, Rika-chan

A második opening, a Bararaika videója letölthető, valamint a videóját is hoztam :) Jó nézést/hallgatást ^^

KÁRTYÁK

2011.01.11. 17:19, Rika-chan

Ezen kívül ma megcsináltam a Fan Club tagjainak a kártyáját :) Hamarosan gyártok táblákat is ^^ Addig is a kártyák:

NÉZETTSÉG REKORD ^^

2011.01.11. 17:17, Rika-chan

Kellemes meglepetés :) Tegnap ismét megdőlt a napi látogatottságunk ^^ 94-en voltatok :) Tudjuk, hogy máshol 3x-4x ennyi a napi látogatók száma, de mi ennek is örülünk. Persze reméljük, hogy egyszer hozzánk is ennyien jöttök egy nap ^^ Bár sztem azért nem kis teljesítmény az sem, hogy mióta megnyitottunk már 1720-an voltatok, pedig még 2 hónapos sincs az oldal ^^ Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy látogatja az oldalt ^^

LETÖLTÉSEK

2011.01.11. 17:16, Rika-chan

Részek letöltése 24. ep-ig. Hamarosan meglesz a többi is :) Igyekszem mindig feltenni a legfrissebbeket. ^^

FAN CLUB

2011.01.11. 17:16, Clau-chan & Rika-chan

Reméljük mindenki örülni fog, ha meghallja a következő hírünket. Létrehoztuk az első KIRARIN REVOLUTION FANCLUBBOT. Minden rajongót szeretettel várunk, és minden tag saját Tagkártyával fog rendelkezni ^__^

EPIZÓDISMERTETŐ

2011.01.11. 17:15, Clau-chan

Közben megírtam a következő résznek, a 10. résznek a tartalmát. Ahol ismét Erinával kerül szembe kedvenc hősnőnk *__*

 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.