Kirarin Revolution | Első magyar rajongói oldal
ÜDVÖZLÜNK

Üdvözlünk a kawaii-kirari.gp-n. Oldalunk a Kirarin Revolution című animével foglalkozik. Magyarországon a miénk volt az első, ezzel az animével - és mangával - foglalkozó oldal. Szépen indultunk, ám később különböző okok miatt az oldal fejlesztése leállt. Voltunk több tárhelyen is, de záráskor úgy döntöttünk, hogy vissza tesszük ide, az eredeti tárhelyre. A tartalmat nem vesszük le, amit eddig megcsináltunk, az már itt marad, habár nagyon sok anyagunk elveszett. Persze ez nem zárja ki azt, hogy néha-néha nem kerül fel egy-egy cikk. Kellemes böngészést kívánunk: Clau-chan & E

 

FŐOLDAL BELÉPÉS REGISZTRÁCIÓ

 

 
CLAU OLDALAI

Ha van kedvetek nézzetek be a többi általunk szerkesztett oldalakra is. Az anime kedveleőinek tartogatunk még két másik oldalt is, az egyik az InuYashával foglalkozik, a másik pedig Clau-chan többi kedvenc animéjével. A varázslatok szerelmesei bepillanthatnak Harry Potter világába vagy átélhetik a Bűbájos boszorkák kalandjait. Végül pedig a kreatívabbak benézhetnek E oldalára - igaz most váltott erre a témára, így nem sok még a látni való - ahol könyvekről, filekről, stb. találhattok infókat. :]

 
MENÜ

Itt találjátok a tartalmat: az animéről, mangáról. Oldalról, szerkesztőkről... Az extrák, a média és a fan club is itt kapott helyet.

 
CSERÉK

Leginkább olyan oldalak kerülnek ki ide, amelyeket gyakran látogatunk. Ennek ellenére nyudogtan kérhetsz cserét, ám felhívjuk a figyelmed, hogy mi döntünk, tehát, ha nem fogadjuk el, akkor ne sértődj meg. Cserét csak, és kizárólag [itt] kérj, máshol nem is reagálunk rá.

 
CHAT

A chat-et beszélgetésre használjátok. Ne veszekedjetek, ne káromkodjatok, ne hírdessetek (erre a célra van fenntartva egy reklámkönyv)! Az oldalt ketten szerkesztjük - csak úgy mondom, az újaknak - és nevünk is van ám! Clau-chan és E - nem pedig kedves szerkesztők... Kellmes cseverészést!

 
LÁTOGATÓK
Indulás: 2010-05-26
 
FRISSEK & HÍREK

CLAU-CHAN PLS OLVASD EL!

2011.01.11. 18:12, Rika-chan

Páran eléggé bonyolult karaktert kaptatok, ezt megerősítette az is, hogy én sem taáltam becsületes képet a karakterekről xD Más részt és sem tudok jó dizit csinálni, ha megmondják milyen legyen, ezért most kivételesen igazat adok nektek :D Clau-chan vagy pls olvasd el, és írj msn-en, hogy okés-e a dolog:

Szerintem mindenki arról a kariról csináljon dizit akiről szeretne (vagy képet talál), a lényeg, hogy Kirarinos legyen. Ha neked is jó lenne pls írj majd mindenkinek, hogy változtatások vannak. ha meg nem akkor nem tom xD. Am azért nem msn-en írok, mert folyton azt írja ki, hogy nem sikerült kézbesíteni az üzenetet -_- Szval ha elolvastad írj nekem is pls ^^

VERSENY 2. FORDULÓ

2011.01.11. 18:11, Rika-chan

Sziasztok! Elkészítettem a kiesettek számára az emléklapot, azokat mindjárt ki is osztom, valamint kikerültek a 2. forduló információ is. De kiírom ide is. A második fordulóban design szettet kell csinálnotok {Fejléc, háttér, szöv. doboz}, a karaktereket mi határozzuk meg. Leadási ideje: szept. 24. (plusz 2napot adtunk rá).

VERSENY EREDMÉNYEK

2011.01.11. 18:10, Rika-chan

Sziasztok! Meglettek az első forduló eredményei. A linkre kattolva megnéhetitek azt, holnap mindenkit értesítünk mindenről, és kiírom a 2. fordulót is. Enyenlőre ma csak az eredmények, a többit holnap írom :) {EREDMÉNYEK}

PÁR DOLOG

2011.01.11. 18:08, Rika-chan

Sziasztok! Én sem vagyok ám elveszve :D Az egyik dolog, hogy én, és Crow már lepontoztuk a versenyzők lapjait, már csak Clau-chan potjaira várok, és utána összesítem a pontokat, és meglesz majd az első forduló eredménye. Remélem már holnap, vagy holnapután.


A másik dolog, hogy kértünk kritikát Yumikotól, ezt most leírom ide nektek :) Yumikonak pedig köszönjük :)

  • Design: Nagyon tetszik a design, bár egy kicsit túlságosan is egyszerű, de ez nem baj :) 8/10
  • Tartalom: Nemrég megszámoltam, és több mint 50 menüpont, mára már talán a 60-at is elérte! Ami azért nem kis teljesítmény: Idén májusban nyílt az oldal, tehát 3 és fél hónap alatt hozták ezt a mennyiséget össze. 9/10
  • Szerkesztők: Kedvesnek tűnnek, rendesen válaszolnak mindenkinek, beszélgetnek a látogatókkal ^^ 10/10
  • Összesen: 27/30! Gratulálok! :D

Végül pedig elkészítettem Sunako-chan tagkártyáját, remélem neki is tetszik. :)


 


Egyenlőre mára ennyi, mmost töltöm a kövi két részt, így a jövőhéten valószínű felkerül majd online részekhez a 41-42. részek. :)
 

EPIZÓDCÍMEK

2011.01.11. 18:06, Clau-chan

Sziasztok! Ma a 3 legújabb epizódcímét írtam fel a listára.

EPIZÓDISMERTETŐ

2011.01.11. 18:05, Rika-chan

Sziasztok! Van egy jó hírem =) Nekem mindenképpen jó hír, és remélhetőleg nektek is. Tehát a lényeg, hogy a munkahelyemen átkerültem a délelőtti műszakba. így legkésőbb már 4-re itthon vagyok, és nem pedig este fél 10-re. Ezáltal több szabadidőm lesz, így egyértelműen több Frisst is tudok hozni *___*Tehát ma folytattam az Epizódismertetők írását. Megírtam a 25. és a 26. rész tartalmát, így ezzel az 1. évad epizódtartalmai mind megvannak :):) Jöhet a 2. évad ^-^ 

VERSENY INFORMÁCIÓK

2011.01.11. 18:04, Rika-chan

Sziasztok! Amint említettem a versenyre a jelentkezés lezárva. Szeptember 8-12. a pontozásra szánt idő, ezalatt akármelyik nap lepontozhatjuk oldalaitokat. Szerintünk reális, mivel 1 hét felkészülési időtök van. Az eredményeket legkésőbb szept. 15-én felteszem az oldalra. Valamint az nap még szólunk is, hogy kik jutottak tovább. A tovább jutók majd szept. 22.ig adhatják le a második fordulós design munkáikat (de erről majd akkor xD) Nah, szval akkor mindeninek sok sikert :) Most megyek és írok hozzátok is, hogy kezdjetek felkészülni ;)

ZSŰRI: Clau-chan, Rika-chan, Crow

MŰSORLISTA, EPIZÓDCÍMEK, ONLINE RÉSZEK

2011.01.11. 17:59, Rika-chan

Sziasztok! 45-51ig feltettem az epizódcímeket, a közteset majd kipótlom xD. Valamint feltöltöttem a műsorlistát is :) Ha lesz időm lesz más is :D


Végre eljutottam odaáig, hogy folytattam a részek feltöltését indavideora. Ami azt jenti, hogy mostmár az online részek is teljesen az oldalhoz tartoznak, valamint vannak fent új részek is. A 40. részig töltöttem fel. Mára csak ennyi van :)


Vagy mégsem xD Nos, megvan az utolsó jelizőnk is (ugyanis Clau-chan 28-at szeretett volna :) ) Ezért mostmár lezárjuk a nevezést, és hamarosan (ma vagy holnap) értesítünk minden résztvevőt a pontozás időpontjáról, és hogy mikor lesz eredménye az 1. fordulónak :)

ÚJ ALOLDAL IKONOK

2011.01.11. 17:58, Rika-chan

Sziasztok! Ma egyenlőre kicseréltem az aloldalak képeit ilyen "csillag" alakra. Most egyenlőre ennyi, mert nem érek rá egy darabig. De délután hozok frisseket is :)

PETÍCIÓ

2011.01.11. 17:57, Rika-chan

Clau-chan írt egy petíciót, az anime kiadások megmentésére, az InuYashás oldalán tudtok feliratkozni :) Aki teheti, tegye meg. Ide is kitesszük a kártyákat belinkelve, ezek oda visznek egyenesen a petíció ismertetőjéhez. {BŐVEBB INFÓ}

 

ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123